FB Twitter Akadálymentes Normál oldal
Természetesen fiatal, természetesen kereszténydemokrata
2017. január 13.

Az LMP társelnöke nem mondott igazat, majd szószegő lett

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) megdöbbenéssel veszi tudomásul, hogy az LMP antikorrupciós szóvivője és társelnöke, Hadházy Ákos családja révén érintett a Tolnai megyei földárverések körüli zavaros ügyekben.


Sajtóinformációk szerint a politikus egyik családtagja állami tulajdonú termőföldek megszerzésében segített Tolna megyében egy német származású üzletembernek, aki a földtörvényt kijátszva strómanokon keresztül szerzett több százmillió értékű termőföldet. Ezek a személyek akik részt vettek az árveréseken soha nem foglalkoztak mezőgazdasággal csupán a hatályos jogszabályokat kijátszva lettek őstermelők, földművesek és családi gazdálkodók. A gazdák úgy gondolják Hadházy antikorrupciós beszédeivel csak saját családja korrupciós ügyeiről akarja elterelni a figyelmet.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) felszólítja a Lehet Más a Politika (LMP) társelnökét, Hadházy Ákost, hogy ígéretének megfelelően mondjon le, miután beismerte, hogy nem mondott igazat, amit a Facebook oldalán is elismert. A lemondásával eleget tenne a fiatalok egyik fontos elvárásának: Magyarország nem lehet következmények nélküli ország.

Hadházy Ákosról több olyan botrányos ügy is kiderült az elmúlt időszakban, amelyek önmagukban is alkalmatlanná teszik arra, hogy hitelesen képviseljen másokat, és úgy tűnik, gondjai akadnak a saját képviseletével is. Azt ígérte ugyanis, hogy lemond, ha igaznak bizonyul, amit családja botrányos földszerzéseiről állítanak. Egy nap sem telt el és az országgyűlési képviselő maga is beismerte a tényt, amit korábban még tagadott. Azonban hiába derült ki az igazság, az LMP társelnöke mégsem mondott le, inkább megszegte az ígéretét, és tévedésként igyekszik kisebbíteni a nyilvánvaló hazugságot, ami nagyon rossz üzenet a fiatalok felé. Véleményünk szerint egyértelműen bebizonyosodott, hogy az LMP és Hadházy Ákos semmiben sem különbözik a Gyurcsány-Bajnai korszak pártjaitól, úgy tesznek mintha saját korrupciós ügyeik nem léteznének és politikai tevékenységük kimerül az alaptalan vádaskodásokban.

Hadházy Ákos vádaskodik, hazudik és közben a fiatal gazdák földhöz jutását is meg akarta akadályozni, most már egyértelműen látszik, miért.

Nacsa Lőrinc elnök

Pálfalvi Milán alelnök

Harangi Fülöp
Vidékért Munkacsoport vezető