FB Twitter Akadálymentes Normál oldal
Természetesen fiatal, természetesen kereszténydemokrata
2016. június 28.

Szanyi Tibor újra a magyarok ellen fordult

Szanyi Tibor, aki a hétvégén még az MSZP elnökjelöltje volt, de csúnyán megbukott, azt találta mondani a magyar-belga mérkőzés után, hogy „a foci négy nullra nyert az ostoba nacionalista hőzöngéssel szemben.”

Ő volt az, aki korábban nem szavazta meg a kettős állampolgárságot határon túli magyar testvéreinknek, most ismét bebizonyította, hogy hazaáruló és csak Brüsszel kottájából játszik. A magyar fociválogatott régóta nem látott sikereket ért el az Európa-bajnokságon, egységbe kovácsolta nemzetet, szerintünk ez érték. Szanyi az utóbbi években annyira brüsszeli lett, hogy a mérkőzésen is Brüsszelnek szurkolt és így fog tenni a betelepítési kvótáról szóló népszavazáson is és minden ügyben, ahol az EU-s bürokrácia a magyar nép és a nemzetállamok ellenében cselekszik. Mi, fiatal kereszténydemokraták szégyelljük, hogy ilyen magyar képviselő van az Európai Parlamentben és felszólítjuk az MSZP-t, hogy határolódjon el a szocialista delegáció vezetőjétől.

 

Nacsa Lőrinc

elnök

Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség