FB Twitter Akadálymentes Normál oldal
Természetesen fiatal, természetesen kereszténydemokrata
2016. augusztus 10.

A Béke Iskoláról röviden: A rendszeresen péntek délutánonként rendezett napközis foglalkozásokon a lelkes önkéntesek vidámságot, finom uzsonnát, baráti szót csempésznek azoknak a kisgyermekeknek az életébe, akik otthon nem kapják meg ezt, és egy balatoni nyaralás is elképzelhetetlen lenne nekik. A Szent Egyed Közösség ezért célul tűzte ki, hogy nyáron sem engedi el a kezüket a tanév során megismert kisgyermekeknek, hanem mindent megtesz, hogy további élménnyel gazdagítsa életüket, és idén augusztusban egy hétre Tihanyba vigye őket.

 Mi az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség tagjai könnyen tudunk azonosulni ilyen nemes keresztény kezdeményezéssel, és a Szent Egyed Közösség által szervezett Karácsonyi ebédre való sikeres adventi gyűjtés után erre a balatoni nyaraltatásra is szeretnénk szervezeti tagjainkhoz, és támogatóinkhoz szólni, őket megnyerni.

 Érdekesség:

A Szent Egyed Közösség eredetileg 1968-ban alakult Rómában. Egy római gimnázium néhány diákja Andrea Riccardi vezetésével elmentek a városszéli barakk negyedekhez, ahol a kivetett, szegény családok élnek. A gyerekek az utcán nőnek fel, még iskolába sem járnak. A gimnazista fiatalok délutáni iskolát szerveztek számukra, és vidám, játékos légkörben olvasni tanították őket. Ez volt az első lépés, amelyet a közösség a szegények világa felé tett.

Ezt a mintát követi a magyar közösség is, mikor a Béke Iskoláját szervezi.

 

Hogyan lehet támogatni?

 

Az adományokat átutalással a Szent Egyed Közösség számlaszámára várják:

 

Név: Szent Egyed (Sant`Egidio) Közösség

Bank: Raiffeisen Bank

Bankszámlaszám: 12001008-00110054-00100004 (HUF)

A közleményben kérjük, tüntessék fel: “Béke Iskolája – Nyári Tábor 2016”.

 

Most augusztusban pedig  egy nagyon jó kezdeményezése a nyárra, ugyanis nyári tábort szerveznek a Béke iskola kicsi szegény növendékeinek. Ehhez a balatoni táboroztatáshoz keresnek szponzorokat, és szeretettel várnak kisebb nagyobb felajánlásokat.

A budapesti Szent Egyed (Sant`Egidio) Közösség gimnazistákból és egyetemistákból álló lelkes csapata a IX. kerületben élő és vagy tanuló hátrányos helyzetű gyerekek és menekült családok kisiskolás gyerekei (7-12 éves korosztály) számára rendszeres találkozási alkalmakat biztosít a „Béke Iskolájá”-ban, ahol kézműves foglalkozást tartunk, kirándulunk, táborozunk, játszunk, játszva tanulunk, és barátságokat építünk. A találkozásokra finom harapnivaló és innivaló társaságában kerül sor.

Álmunk, hogy idén nyáron táborozni vigyük a gyerekeket a Balatonra, Tihanyba.

Szeretnénk megteremteni számukra is a nyaralás lehetőségét, amit ők nem, vagy csak nagyon ritkán tapasztalhatnak meg. Ehhez szeretnénk kérni az Önök támogatását/ a Ti támogatásotokat. Négy típusú jegy támogatása révén tud(sz) lehetőséget teremteni, hogy egy kisgyerek részt vehessen a nyári táborban.

Jegy típusok / Gyerek:

  1. 1.       Utazási jegy 3.300 Ft/fő;
  2. 2.       Reggeli/Ebéd/Vacsora jegy 800 Ft/étkezés/fő;
  3. 3.       Szállásjegy 1.800 Ft/éj/fő;
  4. 4.       Játékjegy 1.000 Ft/fő.

 

Egy kisgyerek teljes ellátása a nyári tábor ideje alatt: 18.400 Ft -ba kerül.

 

A nyári táborba a gyerekeket olyan fiatalok kísérik el, akik szolgálatképpen a szabadidejük, a lelkesedésük és a barátságuk ajánlják fel a gyerekek számára. Szeretnénk számukra is lehetővé tenni, hogy a táborhoz kapcsolódó költségeik fedezését (a lehetőségekhez mérten) biztosítsuk számukra. Hogy ez megvalósuljon az Önök segítségére/a Te segítségedre is szükség van! A kísérők esetében az étkezési és szállás költségre szeretnénk kérni támogatást:

 

Jegytípusok / Kísérő:

  1. 1.       Reggeli/Ebéd/Vacsora jegy 800 Ft/étkezés/fő;
  2. 2.       Szállásjegy 3.200 Ft/éj/fő

 

A tábor után fennmaradó összeget a Béke Iskolájában zajló foglalkozások költségeire fordítjuk a következő tanév során.

 

Bank: Raiffeisen Bank

Bankszámlaszám: 12001008-00110054-00100004 (HUF)

A közleményben kérjük, tüntessék fel: “Béke Iskolája – Nyári Tábor 2016”.

Köszönjük segítségét/segítséged!

 

André Katalin

IKSZ karitatív munkacsoport vezető