Hírek
Események
Nyilatkozatok
Gondolkodó
Zöld zóna
Munkacsoportok
Európa Klub
Egyház
Morus
Határon túl
Ne szívd meg!
Médiatár

 A "Ne szívd meg!" Filmfesztivál az IKSZ országos drogprevenciós rendezvénysorozata. 2007-ben és 2008-ban valamennyi vetítés teltház mellett zajlott, ami jól mutatja, hogy a fiatalok aggasztó problémának tekintik a kábítószer-fogyasztás növekedését.

 Kellenek helyek és alkalmak, ahol azonos értékvilágú és gondolkodású emberek találkozhatnak, megismerhetik egymást.  A Morus Szent Tamás Körbe azokat a fiatalokat hívjuk, akik keresztény és gondolkodó életvitelük mellett már szakmai téren is felmutattak eredményeket, vagy alapos okkal várhatunk tőlük kiemelkedő teljesítményt. A Kör célja, hogy egymással megismertesse és folyamatos párbeszédre sarkallja mindazokat, akik életük során a tágan vett közélet részeivé válnak, és ebben a közegben is vállalják keresztény meggyőződésüket.

 

Az IKSZ internet aktivistákat mozgósító központi honlapja.

 

Csatlakozz az IKSZ YouTube csapatához! Látogasd meg az IKSZ-es YouTube csatornákat is!

IKSZ Baranya, Rétvári, AndrewRhun, GaalGeri, Azbej, HollikDodi, Válság konferencia

http://kerjenbocsanatot.hu/ Szlovákia kérjen bocsánatot!

http://virtigli.blog.hirszerzo.hu

Rétvári Bence "kerdem polblogja"

  Határon túl
Határon túl 2010-08-24 12:00
www.iksz.net
Munkácsi várjátékok II.

 Az idén második alkalommal kerülnek megrendezésre a munkácsi Várjátékok 2010. szeptember 4-én. A rendezvényt az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség is támogatja.

 Plakát

    
Határon túl 2010-08-03 12:00
www.iksz.net
Kárpátaljai fiatalok az IKSZ nyári táborában

 Nagy örömünkre szolgál, hogy az IKSZ miskolci nyári táborában tizenkét kápátaljai fiatalt is vendégül láthattunk.

    
Határon túl 2010-06-04 12:00
www.iksz.net
Trianon emlékmű avatás Szigethalmon

 Gaal Gergely IKSZ alelnök ünnepi beszéde 2010. június 3-án, a szigethalmi Trianon emlékmű avatásakor. 

    
Határon túl 2010-06-03 12:00
www.iksz.net
Böjte Csaba levele a kettős állampolgárságról

 Kedves Testvérek! Anyaországbeli testvéreink nagylelkűen kinyújtották felénk kezüket és szeretettel, jósággal felkínálták azt, ami számukra is a legdrágább, nemzetünk nagycsaládjához való törvényes tartozás lehetőségét, a magyar állampolgárságot.

 

    
Határon túl 2010-06-01 12:00
www.iksz.net
Emlékezzünk együtt!

 90 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én, 16 óra 32 perckor írták alá a történelmi Magyarország sorsát megpecsételő békediktátumot. A Kereszténydemokrata Néppárt, a Fidesz, az IKSZ és a Fidelitas idén is közösen emlékezik az évfordulón. Szeretettel hívunk minden érdeklődőt, 2010. június 4-én, pénteken, 17:30 órára, gróf Klebelsberg Kuno szobrához! (Villányi út 27).

    
Határon túl 2010-03-29 12:00
www.iksz.net
A határon túli magyarok is többet érdemelnek - videó
    
Határon túl 2009-12-02 12:00
www.iksz.net
IKSZ: Adventi könyvgyűjtés Kárpátaljának

 Az Akadémiai Nyomda felajánlásából csaknem 1000 kötet ifjúsági könyvet szállítottunk fel Martonvásárról Budapestre, ahonnan a kárpátaljai magyar fiataloknak küldjük majd a könyveket. A könyvgyűjtési akció december 20-ig tart, a könyveket a XVIII. kerületi Polgárok Házába várjuk (Üllői út 517.).

    
Határon túl 2009-11-10 12:00
www.iksz.net
IKSZ-es adventi kirándulás Bécsbe

 Kedves IKSZ-esek!A tavalyi évben jól sikerült bécsi adventi, buszos kirándulást az idén is megrendezzük! Időpont: 2009. december 13. (vasárnap)

    
Határon túl 2009-09-03 12:00
www.iksz.net
IKSZ küldöttség Dunaszerdahelyen

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség küldöttsége részt vett a szlovák nyelvtörvény elleni dunaszerdahelyi nagygyűlésen. Az IKSZ képviselői külön megbeszélést folytattak a Magyar Koalíció Pártjának ifjúsági szervezetével, ahol egyeztették a két szervezet közti együttműködés jövőbeni részleteit.

    
Határon túl 2009-08-31 12:00
www.iksz.net
www.kerjenbocsanatot.hu

 Szerinted is tűrhetetlen, amit Szlovákia művel? Szerinted is megsértettek minden magyar embert? Akkor Te is szólítsd fel őket bocsánatkésre a
http://kerjenbocsanatot.hu/ oldalon!

    
Határon túl 2009-07-17 12:00
www.iksz.net
Konferencia a délvidéki magyarságról

 A Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány konferenciát szervez Szabadkán(Délvidék) ,,Önrendelkezéssel a megmaradásért!" címmel, melyre szeretettel várja a kedves érdeklődőket. A konferencia várható időpontja: 2009. október 23-24-25.

    
Határon túl 2009-07-16 12:00
www.iksz.net
Csongrád megyei IKSZ: hiába bíztunk az EU-csatlakozásban

 Az utóbbi évek szlovákiai magyarellenes atrocitásai és intézkedései azt mutatják, nem váltak be az európai uniós csatlakozáshoz fűzött remények – mondja Miklós Péter, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség Csongrád megyei elnöke.

    
Határon túl 2009-07-03 12:00
www.iksz.net
A szlovák nyelvtörvény visszavonását követeli az IKSZ

 Különös módon fejezte ki a napokban meghozott szlovákiai nyelvtörvény elleni tiltakozását az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ): északi szomszédunk budapesti külképviseletének postaládájába egy magyar-szlovák kéziszótárt helyezett.

    
Határon túl 2009-06-10 12:00
www.iksz.net
A Székelyföld autonómiájáért a virtuális térben is!

 A napokban a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére internetes aláírás-gyűjtés indult, melynek célja, hogy létrejöhessen az önálló Székelyföldet kifejező .sic domain-név végződés.

    
Határon túl 2009-01-28 12:00
www.iksz.net
Programajánló: XIII. Csángó Bál

 A Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvahon Csángó Kulturális Közhasznú Egyesület 2009. február 7-én szombaton este 19.00 órakor Budapesten, a Petőfi Csarnokban szervezi meg a XIII. Csángó Bált.

    
Határon túl 2009-01-23 12:00
www.iksz.net
Elindult az IKSZ adománya Kárpátaljára

Ismét meghirdették a miskolci kereszténydemokraták adománygyűjtő akciójukat. 2008-ban játék-, könyv- és tanszergyűjtési akciót szerveztek Kárpátaljára, a karácsfalvi Görög Katolikus Líceum részére. Az akció idén is nem várt szép eredményt hozott, hiszen több mint tízezer könyv jött össze, de rengeteg játékot is rejtettek a csomagok.

    
Határon túl 2009-01-20 12:00
www.iksz.net
Ünnepi Biblia-kiállítás Nagyváradon

 A bibliai értelemben vett „rejtett kincsként” tártuk elő az Európai Parlament adventi Biblia-kiállításán az Unió nemzeteinek nyelvén kinyomtatott legértékesebb Szentírásokat – köztük azokat a magyar kiadásokat, melyek tekintetében szűkebb hazánk, Partium kivételesen gazdag.

    
Határon túl 2008-11-12 12:00
www.iksz.net
Délvidéki aggodalmak és remények

 Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) Nemzetpolitikai Munkacsoportja üdvözli, hogy a szerb rendőrségnek sikerült hamar letartóztatnia azt a szerb fiatalembert, aki múlt péntekre virradóra magyarellenes jelszavakat (,,Halál a magyarokra") festett több temerini magyar család házára.

    
Határon túl 2008-10-08 12:00
www.iksz.net
Lakat alatt az ungvári magyar kar

 Az IKSZ Nemzetpolitikai Munkacsoportja ezért  
kezdeményezi, hogy a magyar külügy azonnal tájékozódjon az ügyben, és tegye meg a szükséges lépéseket azért, hogy a történelmi Magyarország területén magyar pénzből felújított épületekben magyar hallgatók tanulhassanak.

    
Határon túl 2008-09-11 11:24
www.iksz.net
Ki védi meg a felvidéki magyarságot?

 Az IKSZ kiáll a felvidéki magyarok mellett, és egyetértünk a szlovákiai magyar párt aggodalmával, miszerint a magyarellenes közhangulat gerjesztése egyre veszélyesebb mértéket ölt.

    
  | 1 - 20 |  Következő >>
Iratkozz fel hírlevelünkre!
  Azonosítód: 
  Jelszavad: 
  Elfelejtetted a jelszavad?
  Regisztráció >>

"Egészen addig, amíg nem tudjuk, hogy mi a vád, egészen addig nyugodtan és bátran mindenki mondja azt, hogy az MSZP igenis becsületes emberek pártja". 

(Szanyi Tibor, MSZP-s kampányfőnök Hunvald Györgyről)

 

  Legfrissebb album:
IKSZ vízitúra a Szigetközben - 2010. augusztus 12-15.
További albumok >>
Felvétel a kedvencekbe >>
Beállítás kezdőoldalnak >>

Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ)

Postacím: 1141 Budapest, Bazsarózsa u. 69.

Telefon: + 36 1 489 0878

Fax: +  36 1 489 0879

E-mail: iksz@kdnp.hu

www.kismamaberlet.hu

 Kereszténydemokrata siker Budapesten!

A bérlet a kisgyermekeket nevelő szülők számára a tanuló és a nyugdíjas bérlethez hasonló kedvezményeket biztosít 2008. szeptember 1-jétől a BKV járatain.

 

A www.hallgassmeg.hu honlap azért jött létre, hogy működése révén segítséget nyújthassunk a vak és gyengénlátó fiataloknak.

Na mi a helyzet? Helyszíni tudósítások, beszámolók, klippek: www.helyzet.tv

IKSZ drogprevenciós honlapja:
www.neszivdmeg.hu

IKSZ kampány a kismamabérlet bevezetéséért: www.kismamaberlet.hu

Együtt, egymásért, az összefogásért: www.mozgaskorlatozottak.net

A középpontban Solymár: www.fixpont.net

 

 

 

 

Bemutatkozunk | Letöltések | Honlapcsalád | Levél a webmesternek Copyright © 2008 IKSZ. All rigths reserved.