Hírek
Események
Nyilatkozatok
Gondolkodó
Zöld zóna
Munkacsoportok
Európa Klub
Egyház
Morus
Határon túl
Ne szívd meg!
Médiatár

 A "Ne szívd meg!" Filmfesztivál az IKSZ országos drog prevenciós rendezvény sorozata. 2007-ben és 2008-ban valamennyi vetítés teltház mellett zajlott, ami jól mutatja, hogy a fiatalok aggasztó problémának tekintik a kábítószer-fogyasztás növekedését.

 Kellenek helyek és alkalmak, ahol azonos értékvilágú és gondolkodású emberek találkozhatnak, megismerhetik egymást.  A Morus Szent Tamás Körbe azokat a fiatalokat hívjuk, akik keresztény és gondolkodó életvitelük mellett már szakmai téren is felmutattak eredményeket, vagy alapos okkal várhatunk tőlük kiemelkedő teljesítményt. A Kör célja, hogy egymással megismertesse és folyamatos párbeszédre sarkallja mindazokat, akik életük során a tágan vett közélet részeivé válnak, és ebben a közegben is vállalják keresztény meggyőződésüket.

 

Az IKSZ internet aktivistákat mozgósító központi honlapja.

 

Csatlakozz az IKSZ YouTube csapatához! Látogasd meg az IKSZ-es YouTube csatornákat is!

IKSZ Baranya, Rétvári, AndrewRhun, GaalGeri, Azbej, HollikDodi, Válság konferencia

http://kerjenbocsanatot.hu/ Szlovákia kérjen bocsánatot!

http://virtigli.blog.hirszerzo.hu

Rétvári Bence "kerdem polblogja"

  Bajnai anti-zöld miniszterelnök - interjú Azbej Tristannal a Magyar Nemzetben

 Csupán részsikereket ért el az ország 2009-ben a környezetvédelem területén, így továbbra is csak kullogunk az európai uniós tagállamok mögött - állítja Azbej Tristan. A Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) Zöld Munkacsoportjának vezetője szerint az év legnagyobb környezetvédelmi eseménye, a koppenhágai klímacsúcs sem hozott komoly eredményt, hiszen az elvek helyett továbbra is a pénz diktál. Cikk

– Jelentésükben a súlytalanság és a csalódás évének nevezik 2009-et a környezetvédelem és a klímaváltozás ügyének előrehaladását illetően. Miért?

 

– Globális szempontból azért, mert a több éve előkészítés alatt álló és régóta várt koppenhágai klímacsúcs nem hozott kézzelfogható, kötelező érvényű megállapodást. Hazai szempontból azért, mert sikerült a gazdasági és pénzügyi világválság, valamint a politikai válság hatásainak a közéletből, a közbeszédből és az intézkedések sorából is kizárni a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés ügyét. Bajnai Gordont azért is nevezzük Európa legkevésbé zöld kormányfőjének, mert a beszédeiben legfeljebb ha kétszer említette a környezet szót, akkor is csupán oktatási témával kapcsolatban.

 

– Mégis elmondhatjuk, hogy talán a környezetvédelem az egyetlen terület, amelyben jellemzően ötpárti egyetértés mutatkozik.

 

– Az ötpárti egyetértés valójában csak a kommunikáció szintjén teljesedik ki. A szép elvekkel mindenki egyetért, de kézzelfogható eredményt, számszerűsíthető akcióterveket, változtatási szándékot nem láttunk a kormányzattól ebben az évben sem.

 

– Ez talán igazságtalan kijelentés, hiszen valami mégiscsak felmutatható: elértük a génmódosítás-mentességet, bejelentették a klímabarát otthon panel alprogramot, szeptemberben elindult a hazai autóbuszpark rekonstrukciós program, és betiltották a ciános bányászati technológia alkalmazását is.

 

– A részsikereknek örülni kell, de sokkal nagyobb feladataink vannak, amelyekkel lemaradtunk. Például a ivóvízminőség javítása tekintetében több éves lemaradással kullogunk az európai víz keretirányelv mögött. A génmódosított növényeket illető megegyezés dicséretes, de hiányzik egy koncepció, amellyel átállnánk egy fenntartható mezőgazdaságra. Nincs olyan szén-dioxid kibocsátás-csökkentési programunk sem, amely konkrét részleteiben megmutatná azt, hogy az egész magyar gazdaságot hogyan lehet egy klímavédelmi szempontból megfelelő pályára állítani, hogy lehet fenntarthatóan kiaknázni Magyarország stratégiai kincseit. Az év egyetlen pozitívumának az elindult környezettudatossági és szemléletformálási kampányokat nevezhetném.

 

– Az IKSZ nehezményezi azt is, hogy a 2008-ban eladott széndioxid kvóta 28,2 milliárd forintos bevételét nem fordították zöld beruházásokra. Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa megállapította: a kormány a befolyt összeget a költségvetés egyensúlyának javítására használta.

 

– A feltétel a kvótaüzletek során az volt, hogy a bevételt az érintett országok a szén-dioxid-kibocsátást csökkentő beruházásokra fordítsák. Ezt Magyarország mindezidáig nem tette meg.

 

– Nem ezért indította el a kormány a már említett klímabarát otthon panelprogramot?

 

– Valóban, de mivel a Zöld Beruházási Rendszer keretén belül 2009-ig semmilyen kifizetés nem történt, hazánk lekéste a határidőt.

 

– Részesülünk ezért bármilyen szankcióban?

 

– A legsúlyosabb következménye mindennek az ország hitelének elvesztése. Japán több mint 110 milliárd forint értékű kvótát vásárolt volna tőlünk, ám miután nem teljesítettük a feltételt, vagyis a korábbi bevételt nem forgatták vissza a zöld gazdaságba, a japán fél elállt az üzlettől, és később Csehországtól vették meg a kibocsátási egységeket.

 

– Számíthatunk arra, hogy a jövőben a többi ország is elfordul tőlünk?

 

 

– Ha egy ország nem képes teljesíteni a lefektetett feltételeket, nem üzletképes.

 

– A hazai politikai ifjúsági szervezetek közül kizárólag az IKSZ vett részt a koppenhágai klímacsúcson, amelyet ön képviselt. Mit tapasztalat a két hetes egyeztetésen?

 

– Sajnos a szkeptikusok véleménye igazolódott be, akik meglátták, hogy már rég nem az elvekről van szó, hanem ipari támogatásokról, tehát pénzről. A klímacsúcson három érdekcsoport körvonalazódott. Az egyik a fejlett országoké, akik már az ipari forradalom kezdete óta bocsátják ki az üvegház-gázokat, és szeretnék fenntartani a gazdasági menetüket, hiszen az alacsony szén-dioxid kibocsátás kevésbé költséghatékony. A másik a fejlődő országok csoportja, elsősorban India, Kína, Brazília, akik most álltak az iparosodás útjára, és úgy gondolják: joguk van a környezetszennyezésre, hiszen a fejlett országok 150 éve bocsátják ki a széndioxidot a légkörbe. Éppen ezért ők pénzt kérnek a fejlett országoktól, hogy finanszírozzák a kevésbé költséghatékony, de környezetbarátabb gazdasági módozatokat. A harmadik csoportot a klímaváltozásnak kitett csendes-óceáni és afrikai országok képviselik, amelyek puszta léte kerül veszélybe a következő 10-20 év alatt, mégsincs beleszólásuk a pénzmozgásba, csak a megegyezést követelhetik. A három csoport érdekei sajnos nem jutottak közelebb egymáshoz. Elsősorban Kína és Amerika tárgyalása fagyott be, hiszen előbbi az Egyesült Államoktól igyekezett támogatást szerezni, azonban az amerikaiak ettől elfordultak, hiszen féltik saját iparuk versenyképességét a feltörekvő Kínától.

 

– Valójában tehát semmilyen eredményt nem hozott a klímacsúcs, csak összecsaptak az ipari nagyhatalmak érdekei?

 

– Pontosan erről van szó, és egyre nagyobb frusztráltságot éreztünk a megjelent civil és szakmai szervezetek részéről. A csúcsot követően megszületett Koppenhágai Egyezmény nem tartalmazza a kötelező érvényű, szankcionálható vállalásokat, amelyet mindenki várt. A csúcs egyetlen pozitívuma, hogy elfogadja azt a tézist, hogy a Föld átlaghőmérsékletének nem szabad meghaladnia a két Celsius-fokot. 2010 január végéig minden országnak nyílt vállalást kell tennie szén-dioxid kibocsátásának csökkentésére.

 

– Magyarország elkészítette már ezeket a terveket?

 

– Hazánk igazodik az Európai Uniós célkitűzéseihez, amelyeket már lefektettek, ám a mögé helyezett stratégia nem tartalmaz konkrét megvalósítási útvonalat.

 

– Mi az IKSZ terve 2010-re a környezetpolitika terén?

 

– Már dolgozunk a városi levegőszennyezettség csökkentésére vonatkozó javaslatainkon, amelyet szakmai háttéranyagként szeretnénk előkészíteni az önkormányzatok számára. Nagyobb horderejű célkitűzésünk azonban, annak a tételnek a bebizonyítása, hogy nemcsak környezetvédelmi szempontból, de gazdaságilag is megtérülő módozatai vannak a fenntartható környezetvédelmi beruházásoknak. Minden országnak igyekeznie kell, mert ha nem változtatunk a környezetpolitikán és a rossz szemléleten, 15-20 év múlva elérjük azt a két celsius fokra becsült felmelegedési szintet, amely már visszafordíthatatlan folyamatokat eredményez.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
  Azonosítód: 
  Jelszavad: 
  Elfelejtetted a jelszavad?
  Regisztráció >>

"Visszaadom Önnek a lovat. Azt a lovat, amelyre elmélkedéseik közben a felelőtlen politikusok hivatkoznak. Visszaadni a lovat azon a napon, amelyet az Ön hazája oly fájónak tart és érez. Azon a napon, amelyet viszont más nemzetek boldognak tartanak, mert elhozta nekik a szabadságot. Azt a szabadságot, amelyet, ahogy én látom, Ön is nagyra értékel. A szabadság az ember életében olyan fontos dolog, amit védeni kell."

 

(Alojz Hlina szlovák polgárjogi aktivista levele Orbán Viktornak)

 

  Legfrissebb album:
IKSZ vízilabda - 2010. július 26.
További albumok >>
Felvétel a kedvencekbe >>
Beállítás kezdőoldalnak >>

Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ)

Postacím: Budapest, XIV. kerület, Bazsarózsa u. 69.

Telefon: + 36 1 489 0878

Fax: +  36 1 489 0879

E-mail: iksz@kdnp.hu

www.kismamaberlet.hu

 Kereszténydemokrata siker Budapesten!

A bérlet a kisgyermekeket nevelő szülők számára a tanuló és a nyugdíjas bérlethez hasonló kedvezményeket biztosít 2008. szeptember 1-jétől a BKV járatain.

 

A www.hallgassmeg.hu honlap azért jött létre, hogy működése révén segítséget nyújthassunk a vak és gyengénlátó fiataloknak.

Na mi a helyzet? Helyszíni tudósítások, beszámolók, klippek: www.helyzet.tv

Töltsd le és terjeszd legújabb zenéinket, ahol csak tudod! Különösen is ajánljuk zenénket az első szavazóknak!
www.indextraveritas.hu

IKSZ drogprevenciós honlapja:
www.neszivdmeg.hu

IKSZ kampány a kismamabérlet bevezetéséért: www.kismamaberlet.hu

Együtt, egymásért, az összefogásért: www.mozgaskorlatozottak.net

www.nelsonrock.hu

A középpontban Solymár: www.fixpont.net

 

 

 

 

Bemutatkozunk | Letöltések | Honlapcsalád | Levél a webmesternek Copyright © 2008 IKSZ. All rigths reserved.