A kiskunmajsai Ötvenhatos Kápolnában helyezték végső nyugalomra Pongrátz Ödön 1956-os szabadságharcost, a Corvin közi fegyveres ellenállás egyik szervezőjét, az '56-os Történelmi Alapítvány elnökét szombaton. A temetésen az IKSZ Nemzetpolitikai Munkacsoportja is képviseltette magát.
Ő irányította a kiskunmajsai '56-os Múzeum és az '56-os Ifjúsági Tábor munkáját. Hamvait - végakaratának megfelelően - öccse, Pongrátz Gergely mellé helyezték el a kápolnában. Utolsó útjára csaknem ezren kísérték, családtagok, barátok, egykori harcostársak.
A temetés előtti gyászmisét, majd a gyászszertartást Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek celebrálta, a temetésen Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke mondott búcsúbeszédet.
Pongrátz Ödön tavaly december 17-én hunyt el, 87 évesen. Végakaratának megfelelően hamvait öccse mellé a kiskunmajsai Ötvenhatos Kápolnában helyezték végső nyugalomra.
Pongrátz Ödön 1922. november 6-án született Szamosújváron, örmény katolikus családban. Miután Erdélyt Romániához csatolták, 1946-ban a 11 tagú Pongrátz család elhagyta szülővárosát, és átköltöztek Magyarországra. Az 1956-os szabadságharcban hat Pongrátz fiú vett részt. Pongrátz Ödön egyike volt a Corvin köz megszervezőinek, öccsét, Gergelyt főparancsnoknak választották.
1956. november 1-jén a Forradalmi Karhatalmi Bizottság Operatív Bizottsága tagjának választották. Küldöttként tárgyalt a Parlamentben a Nagy Imre vezette kormánnyal. A szabadságharc vérbefojtása után kénytelen volt elhagyni Magyarországot, az Amerikai Egyesült Államokban, Bostonban telepedett le. A rendszerváltás kezdetén térhetett haza először látogatóba, miután az utolsók egyikeként megszüntették vele szemben is a beutazási tilalmat.
Öccse halála után, 2005-ben végleg hazatért az Amerikai Egyesült Államokból és átvette az '56-os Történelmi Alapítvány elnöki tisztét, majd irányította a kiskunmajsai '56-os Múzeum és az '56-os Ifjúsági Tábor munkáját.