FB Twitter Akadálymentes Normál oldal
Természetesen fiatal, természetesen kereszténydemokrata

Morus Szent Tamás

Számunkra fiatal kereszténydemokraták számára Morus Szent Tamás élete, politikai tevékenysége több szempontból is példaadó.
Keresztény hitét a börtön sem ingatta meg, a jó állam garanciáját pedig a jog uralmában látta. Ezért több rendezvényünk is az ő nevét viseli, mely események lehetőséget adnak arra, hogy az IKSZ tagjai vagy a szervezettel szimpatizálók együtt lehessenek és beszélgethessenek egymással.

 

 

Morus Kör

Immár több mint 7 éve, rendszeresen megtartjuk kávéházi beszélgetésinket, ahová olyan vendégeket hívunk meg beszélgetni, akik életükkel és munkájukkal erőt adnak és egyben példát állítanak elénk. Így volt vendégünk Orbán Viktor, miniszterelnök, Fábry Kornél atya, Kovács „Kokó" István és még nagyon sokan mások. Vendégeink listája ITT tekinthető meg.

Morus Akadémia

Feladatunknak tartjuk, hogy a felnövekvő generáció közélet, politika iránt érdeklődő tagjainak megadjuk a lehetőséget, hogy közelebbről is megismerkedhessenek a kereszténydemokráciával. E célt szolgálja a Jezsuita Renddel közöse útjára indított képzéssorozatunk, ahol a fiataloknak politikusok, teológusok, kommunikációs szakemberek tartanak előadásokat.

KerDem blog

A blogon megjelenő írásainkban – bár szerzőink sok tekintetben eltérő véleményeket fogalmaznak meg – a keresztény értékek mellett mindig megjelenik a hagyományokra építő, ideológiáktól mentes, gyakorlati bölcsességgel a valóságot megragadni kívánó konzervatív gondolkodás is. Éppen ezért tiszteletben tartjuk a keresztény politizálás hazai hagyományait, ám ezt alapul véve a mi korosztályunk világlátását tükröző írásokkal be szeretnénk bizonyítani: a 21. század kérdéseire, a gazdasági válság problémáira igenis létezik megfelelő keresztény, konzervatív válasz.